Ebben az ügyben Gazdagrét is kiemelten érintett
Az Újbuda Közterület-felügyelet számára kiemelten fontos a kerületi lakosság érdekeinek képviselete, ide értve a kerületben található nem egyértelműen szabályozott parkolási helyzetek feltérképezését és megoldását is. Ennek érdekében együttműködési megállapodás létrehozását tervezik a Budapesti Közlekedési Központtal.


A XI. kerületben számos helyszínen előfordulnak nem egyértelműen szabályozott parkolási helyzetek. Ezek közé tartozik a Bercsényi utca Allee bevásárlóközpont melletti szakasza, ahol több kétes terület is található, de említhetjük az Etele út 44/A-nál található kettős mozgáskorlátozott parkolót, ahol a tábla a két felfestett parkoló között található, ami megtévesztő lehet.

Ilyen, és ehhez hasonló helyzetekből számos található a kerületben, amelyek a félreértelmezés miatti szabálytalan parkolásért többször pénzbírság kiszabásához vezettek. Az Újbuda Közterület-felügyelet azon fáradozik, hogy az ilyen félreértelmezhető helyzetek számát csökkentse, és hosszú távon tegye a kerületi parkolási rendet a lakosok számára is egyértelművé. Ennek érdekében első lépésként felvették a kapcsolatot a BKK Közút Zrt. út-, híd-műtárgyfenntartási igazgatójával, Izsák Györgynével, aki az útburkolati felfestésekért, valamint a már kihelyezett forgalomirányító jelzőtáblák épségéért és helyreállításáért felelős.

A kapcsolatfelvételen Újbuda Közterület-felügyeletet Fűri István igazgató, valamint Dobrádi Pál szabálysértési előadó, míg a XI. kerület önkormányzatát Boza Béla, a városüzemeltetés munkatársa képviselte. Az egyeztetések értelmében a közterület-felügyelet munkatársai a következő hetek során feltérképezik a kerületben található, nem egyértelműen szabályozott parkolási helyzeteket, majd a dokumentációt továbbítják a BKK felé. Azokat a helyzeteket, amelyek megoldásához elegendő az útburkolati felfestés korrigálása vagy helyreállítása, kiemelten kezelik, és a bejelentéstől számított néhány napon belül elvégzik a szükséges munkálatokat. A forgalomirányító jelzőtáblák áthelyezését és a forgalomtechnikai megváltoztatását igénylő helyzetek megoldása ennél több időt vesz majd igénybe.

Az Újbuda Közterület-felügyelet célja, hogy a kerületi parkolási rend mind a kerületi lakosok, mind az áthaladó forgalom résztvevői számára egyértelmű és könnyen betartható legyen, ezzel is csökkentve az elkerülhető szabálysértési bírságok számát. Ezért arra kéri a lakosokat, hogy az általuk ismert, a fentiekhez hasonló parkolási problémákat jelezzék a felügyelet irányába, hogy minél hamarabb megszülethessen a megfelelő megoldás.

Újbuda Közterület-felügyelet (2013. 05. 07.)